Egy hétig csak tisztes távolból csodáltuk az Olympos felénk magasodó sziluettjét, mely - hol vakítóan szikrázva, hol sűrű ködfellegbe takarózva - fenségesen tekintett le a riviérára, ám végre elérkezett a nap, hogy tiszteletünket tegyük az Istenek lakta hegyen - ha nem is a legcsúcsán, de 1100 méterrel elrugaszkodva a tengerszinttől.

Az Olympos-i kirándulások kiindulópontja általában Litochoro, a hegy lábánál fekvő apró település. Innen kanyarog fel a szerpentin, 20 kilométeren át Prionia-ig, az 1100 méter magasan fekvő menedékházig. Míg a szintkülönbséggel birkózunk, a fák közül néha kibukkan a tenger fehérbe hajló, vakítva szikrázó sávja, és a riviéra pontszemekké zsugorodó házai. A hőmérséklet hirtelen eséséről csak akkor veszünk tudomást, mikor kiszállunk első megállóhelyünkön, a 850 méter magasan fekvő Agios Dionysios kolostornál.

Az éppen felújítás alatt álló, tekintélyes méretű kolostort a XVI. század magasságában alapította névadója, egy közeli barlangban élő remete. Fénykorában híres volt gazdag könyvtáráról és az itt készült ikonokról, ám első ízben a törökök, majd 1943-ban a német erők haragjának áldozata lett a falai közt bujkáló görög szabadságharcosok miatt. Utóbbi támadás nyomait igyekeznek most helyreállítani a restaurátorok; az épület nagy része és a templom már most is látogatható - vétek is lenne kihagyni.

Hangos morajlás árulkodik a völgyben futó patakról, mely az Olympos-ról lecsorgó vizet hivatott elvezetni. A lépcsős talajon számtalan, szebbnél szebb vízesés alakult ki; ezek egyikét látogatjuk meg a kényelmes gyalogúton, mely a kolostor szomszédságából indul, és szelíden ereszkedik egészen a patakpartig. A tegnapi, kitartó eső megtette hatását: a víz nagy robajlással hullik alá a tiszta vizű medencébe.

Az autóbuszba visszaülve rövid idő alatt elérjük Prionia-t, ahol felénk hajló csúcsok, és egy fenyő árnyában megbúvó, hívogató faházikó képe fogad bennünket. Rövid időre még ellenállunk neki, és bevetjük magunkat az erdőbe, ahol pazar látvány vár ránk: újabb vízesés, mely mintha az Istennők mosdótáljába csorogna alá.

A menedékház olyan hely, ahol az emberben a hegy közelségének érzete kicsúcsosodik - különösen érvényes ez a fából épült, szűkös belterű, meleg fényben fürdő vityillókra, amilyen a Prionia-i is. Itt ráadásul istenien főznek; elég belekóstolnunk környékszerte híres bablevesükbe, hogy meggyőződhessünk erről. Erre a kis időre, a hegyek ölelésében - mint egy valódi menedékben - rejtve érezzük magunkat a világ szeme elől.

Ezzel még nem ért véget a napi élmények sora: itt-tartózkodásunk egy hetét lezáró búcsúvacsoránkat a környék talán legkülönlegesebb éttermében töltjük, ahol az üvegfalakon át széles panoráma nyílik az Olympos alkonyi, felhőbe takarózó vonulatára.

Hagyományos menü, élő zeneszó buzukival, klarinéttal és szintetizátorral - azt hinnénk, ennél nem kellhet több egy jó vacsorához, de hamarosan tovább fokozódik a hangulat, mikor viseletbe öltözött hagyományőrzők bukkannak fel a színen. Nem először látjuk a görög táncot, de légiessége mindannyiszor lenyűgöz. Amint az étkezéssel végeztünk, kíméletlenül talpra állítanak és táncba húznak bennünket - akinek egy hét alatt nem sikerült elsajátítania a zorba alapjait, most még gyorsan felzárkózhat.

Az éjszakába nyúló mulatozás plafonig hágó hangulatot eredményez; ha tehetnénk, legalább pár nappal megnyújtanánk még az idő fonalát, hogy nyaralásunk minden cseppjét még egyszer megízleljük, de már ezért az egy hétért is hálásak vagyunk. Köszönjük, Görögország!