Kocsival tett kalandozásunk adta talán a legtöbb lehetőséget a sziget felfedezésére, ám aprólékosan bemutatni a látottakat, kevés volna ez a pár oldal. Zakynthos csodái kimeríthetetlenek - alább csak egy szerény próbálkozás, hogy ízelítőt nyújtsunk nektek.

Szálláshelyünkről, Agios Sostis-ból Keri Beach, az apró halászfalu felé vesszük az irányt; a homokos strand különlegességét itt a napozók felé boruló olajfa-liget jelenti, mely kedves, természetes hangulatot kölcsönöz a partszakasznak.

Átvágva a Keri-félszigeten, Keri-be érkezünk. Az öreg hegyi falu bár csöndes, mégis szinte pezseg a színektől és hangulattól; autentikus kőházak, burjánzó növényzet, pozsgás virágok, napbarnított, mosolygó arcok - egy fél napra el lehet veszni a szűk utcák közt.

Ezúttal sajnos nem tehetjük, vár ránk még számtalan látnivaló. Hajmeresztő szerpentinen kanyarogva elérjük a partvonalat, mely itt több száz méter magas sziklafalként szakad a tengerbe. A csúcson a világ legnagyobb görög zászlója áll, melyet bár leeresztve találunk, a taverna teraszáról nyíló pazar panoráma kárpótol bennünket.

Agalas falu közelében, a parkolótól 5-10 perc sétára találjuk a Damianou barlangokat, melyeket elhelyezkedésük tesz igazán különlegessé: a két üreg éppen egymás felett, “emeletes barlangot” képezve alakult ki. Az alsó szinten félhomály, hűs levegő, az emeleten burjánzó erdők képe, és - a nyárvégi időszaknak hála - érintetlen csend fogad bennünket.

A sziget nyugati partszakaszát javarészt vadon uralja; a sziklás talaj éles, magas falakat képezve találkozik a tengerrel, így fürdőzésre csak néhány helyen van lehetőség. A legnépszerűbb nyugati strandok szerencsére elég közel találhatók egymáshoz, így akár át is ruccanhat az ember egyikről a másikra. A legérintetlenebb mind közül Korakonisi: csipkés sziklaképződményeivel, lagúnáival, varázslatos színeivel rögtön kedvencemmé vált.

Később Roxa és Limnionas strandjain időzünk; közelségük ellenére mindkettő más-más hangulatot tükröz, ám mindkét helyen találunk tavernát, bárt, napágyakat - sőt, Roxa Beach-en még egy fejesugrásra alkalmas dobbantót is.

Ismét a szárazföld szíve felé vesszük az irányt, hosszan kanyarogva a hegyi utakon, mígnem Louha falucskába érkezünk. Az apró település hangulatában Keri-hez hasonlítható, de még nagyobb elszigeteltséget élvez a turisták hadával szemben. Elhelyezkedésének köszönhetően számos épülete túlélte az ‘53-as földrengést - utcáin sétálva szinte skanzenban érezzük magunkat.

A sziget északi partjának egyik sűrűn látogatott öble Xigia Beach, ahol a meredek partfalban kialakult barlangokból meleg, kénes, gyógyhatású víz ömlik a tengerbe. Magas vérnyomás, gyulladás, reumás panaszok, mozgásszervi megbetegedések esetén kötelező program mártózni egyet a türkiz öbölben.

Már esteledik, mikor a sziget legészakibb csücskét, a Scrinari tengerfokot elérjük. Épp időben érkezünk: a szélmalmokon csillogó kései napfény képeslapra kívánkozó látványt nyújt. Bár a nap valahol a sziget túlfelén bukik a tengerbe, ennél szebb kilátást mi most nem kívánunk magunknak, e kalandos, hosszú út végén.