Olymposzi Riviéra blog - 4.nap: Paralia - az Istenek nyomában
Paralia-t itthon csak Görögország Siófokaként emlegetik. Kellemes, jól kiépült partjával, szórakozóhelyei sokaságával, felszabadult hangulatával erre rá is szolgál, ám a légkör mégis egészen más; talán a falu felett magasodó Olymposz párás sziluettje teszi sajátossá? Fedezzük fel együtt a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyét!
A Paralia elnevezés már korábban szöget ütött a fejembe; akaratlanul is a szleng ‘para’, azaz félelem szóra asszociáltam, ami nem volt épp ínyemre, ezért nagy örömet okozott rábukkanni a kisegítő információra: a ‘paralia’ kifejezés görögül tengerpartot jelent. A település hivatalos neve Paralia Katerini lenne, azaz “Katerini tengerpartja” (a tőle 6 km-re fekvő város nyomán, melyhez közigazgatásilag tartozik), de a magyar közbeszédben rövidített formában, Paralia-ként él. Az eredetileg halászok lakta település a 80-as években indult fejlődésnek, mely azóta is töretlenül tart: az utcakép ma már a modern görög üdülőtelepekét idézi.
A sok egyenes utca közt itt sem egyszerű tájékozódni, de biztos pontot jelent a falu központjában álldogáló hatalmas fehér templom. Ha ide eljutotunk, rögtön a helyére kerül minden égtáj. Az épület (melyet 1993-ban emeltek St. Paraskevi tiszteletére) a település legfőbb kulturális nevezetessége - ha nem számítjuk a Cocus diszkót, melyet legalább akkora kultikus rajongás övez az ifjú üdülők részéről.
Partját tekintve Paralia kicsik és nagyok igényeit egyaránt kielégíti: hosszú, finom homokos, lassan mélyülő strandját beach bárok és tavernák sokasága szegélyezi, fürdőzés közben pedig nem más, mint az öreg Olymposz hunyorog ránk - ha épp nem rejti kéklő csúcsát sűrű párafelhőbe, mint legfelső fotónkon.
Éttermeket, pékségeket, kávézókat és egyéb üzleteket illetően Paralia-ra nem lehet panasz: központi utcáin két percnyi sétát sem igényel, hogy kívánságainknak megfelelő élelmiszerhez jussunk. Sokkal inkább az okoz problémát, hogy ellenálljunk a különféle csábításoknak.
Korábban szót ejtettünk Paralia közigazgatási székhelyéről, Katerini-ről. A városka csupán 6 km távolságra fekszik Paralia-tól, ezért úgy döntöttük, felkerekedünk, hogy testközelből is megismerjük. A tömegközlekedés abszolút gördülékeny, a buszok körülbelül negyedóránként teszik tiszteletüket a feltűnő kékre festett vasbódé előtt, melyben jegyünket is megvásárolhatjuk; négy szín közül lehet választani, Katerini-be a piros jeggyel jutunk el.
A városközpontot célozzuk meg, így erősen figyelnünk kell, hogy a bal kézre eső nagy templomot el ne szalasszuk; tulajdonképpen helyben is vagyunk, Katerini egyik legfőbb épített látványosságának tövében. Méreteit jól mutatja, hogy a fényképező látómezeje jócskán kevésnek bizonyul befogadásához.
Tovább haladva, nyüzsgő sétálóutcán találjuk magunkat; a két oldalt egymást érő kávézókat zsúfolásig megtöltik a turisták és helybéli lakosok - bizony, nem nehéz különbséget tenni köztük. A hangzavar ennek megfelelően helyenként a teltházas stadionok lelátóit idézi, egy fontos meccs kezdete előtt; zavaros, mégis percek alatt magába szippant.
Egy frappét és némi rögtönzött társadalomrajzot követően csendesebb berkek felé vesszük az irányt. Katerini tágas parkja rászolgál jó hírére: bővizű patak, szökőkutak sokasága, árnyas fák enyhítik a tomboló déli meleg okozta nyűgjeinket. Tovább fokozza a kert báját, hogy állandó lakosai, az - általunk gyűjtőnéven kacsáknak titulált - vidám vízi népség csoportjai a legnagyobb természetességgel masíroznak a fák alatt és a gyalogutakon egyaránt.
Mielőtt hazafelé vennénk az irányt, nagy egyetértésben megállapítjuk: Katerini nagyon is megéri azt a 6 kilométert, álló délben is - de azért egy kellemes nyáreste erejéig még visszatérünk.