Ki lakik a kagylóházban? Hol gurul hegynek fel az autó? Mit dobálnak jókedvükben a görögök? Erre mind választ kaptunk Nei Pori-ban és a környékbeli településeken eltöltött második napunk során. Érdekel? Tarts velünk!

Paleopyrgos egyike azoknak a görög településeknek, melyek nevét kizárólag ctrl+v-vel merjük a szövegbe illeszteni. De muszáj, hogy aki Nei Pori-ban nyaral, felkereshesse: itt található ugyanis a híres kagylóház. A házikó akármilyen közismert is a környékbeli lakosok körében, a turisták ritkán bukkannak rá, vagy veszik a fáradságot, hogy utána járjanak - de nehéz is különlegességéről képet alkotni, míg meg nem pillantja az ember. Az autóból kiszállva egy átlagos formájú, apró házzal találjuk szembe magunkat, mely azonban tetőtől talpig kagylóhéjakkal van beborítva. De nem csak a ház, a kerítés minden négyzetcentijét is gazdag mozaik fedi, sőt, még a parabola antenna is csupa csipkés kagyló- és csigahéj.

A kapun csak bekukucskálni tudunk, de kivehető, hogy az alkotó egy tenyérnyi felületet sem hagyott csupaszon, sőt - idegenvezetőnk elmondása szerint - még a belső falakat is kagyló borítja. Nemrégiben tűz ütött ki, a belső tér rekonstrukcióra szorul, de tulajdonosa már dolgozik az ügyön - sajnos hozzá nem volt szerencsénk, talán majd legközelebb.

Nem messze Nei Pori-tól, az Olümposz déli lábának lejtőin fut egy kacskaringós szerpentin; egyik szakaszán festékkel húzott csík és tábla hirdeti: MAGNETIC STOP. Azt mondják, mágneses erő sugárzik a hegy gyomrából. Hogy a szóbeszéd hitelességét ellenőrizzük, felkanyargunk az úton, és megállítjuk a kocsit a jelzett szakaszon. Váltó üresben, kézifék kiengedve, és valóban: a kocsi a lejtő ellenére egyhelyben áll, sőt, ha kicsit meglökjük (fél kézzel is elmozdítom), felfele indul el az úton. Hogy mi erre a magyarázat, az nem tisztázott, ám kérdéseket vet fel, hogy a kiöntött víz (melyre nem hat a mágneses tér) mi okból szivárog szintén felfelé? Egyes elméletek szerint rejtélyes erő, mások szerint optikai csalódás áll a dolog hátterében; mindenesetre igen érdekes és szórakoztató jelenség, abszolút megéri a kitérőt.

Esténket a közös program keretében a hegyre települt ófaluban töltjük. A busz hosszan kanyarog fel a szerpentinen, ahol a település képét gyönyörű panoráma, izgalmas szellemházak, és egy ezeréves platánfa gazdagítja.

A vacsoránk helyszíne felett magasodó templom - ellentétben a legtöbb ortodox templommal - belülről is fotózható, így megmutathatom ezt a visszafogott, mégis ünnepélyes enteriőrt.

A helyi vendéglőben már várnak bennünket a vacsorával: hagyományos görög menü, saláta tzatzikivel, húsos tál, desszertnek lédús görög- és sárgadinnye kerül asztalra. És persze bor, ouzo. Eközben széles kedvű görög zenészek - a már megszokott szintetizátor-buzuki felállásban - és egy nagy termetű, harsány, de rendkívül kellemes hangú énekes, Angelo szolgáltatják a talpalávalót. Szó szerint, ugyanis hamarosan az egész társaság azon kapja magát, hogy a zorba gyorsuló ütemeire szökdel a sokszáz éves fa dereka körül.

Az este azonban ezzel még nem ér véget: táncverseny fokozza a hangulatot - a győztes fejére babérkoszorú kerül -, tombolahúzás, és még több tánc. A pincérek nagy halom szalvétával a kezükben tűnnek fel, majd az egészet a táncosok feje felé szórják, hogy a fehér papírszirmok lassan keringőzve érjenek földet. Idegenvezetőnktől megtudtam, e hagyomány nagy múltra tekint vissza, de mi szerencsés helyzetben vagyunk: korábban a görögök tányérokat vetettek be ugyanerre a célra.

Nem búcsúzhatunk el úgy Nei Pori-tól, hogy említést ne tennénk a - csak egész kis kitérőt igénylő - Platamonas-i várról, mely ilyenkor, esti fényekben mutatja legszebb arcát. A velünk szomszédos városkának nem egyedüli ékessége ez; érdemes rászánni a látogatásra egy teljes napot, így a várat akár nyitvatartási időben is elcsíphetjük: reggel fél 9 és délután 3 közt. Mi csak a kései órákban tettünk sétát a falak tövében, ám így is emlékezetes látványt nyújtott monumentális falaival, és a csillogó város képével.