Minden nevezetesség közül a legnagyobb érdeklődésre Pamukkale, a legendás mészkőhegy tart számot a Törökországba látogatók körében. De nem csak a hófehér kőmedencék, a szomszédos Hierapolisz romjai is megérnek egy misét. Negyedik nap Törökországban.
Pamukkale Kusadasitól keletre, a szárazföld szíve felé fekszik, ám a kivételes élmény érdekében a társaság jelentős hányada bevállalta a három órás buszutat. Mielőtt megérkeztünk volna, ismereteinket gyarapítandó egy helybéli kőfaragó műhelybe is betértünk, ahol vásárlásra csábító faragott csecsebecsékkel igyekeztek elcsavarni a fejünket. A kísértésen túlesve, közel a célhoz svédasztalos ebéddel vártak bennünket - ennek szerencsére már nem kellett, de nehéz is lett volna ellenállni.
Pamukkale - szó szerinti fordításban: gyapotvár - pazar látványt nyújtó mészkőmedencéit a hegyoldalon egykor lezúduló, meleg forrásvíz alakította ki - tudtuk meg a helyszínre érkezve idegenvezetőnktől. Kivételes természeti és gyógyászati értékeinek elismeréseképpen az UNESCO világörökség részévé nyilvánították, hozzá fogható képződmény ugyanis csak kettő van a világon - büszke egriként hozzáteszem, az egyik Egerszalókon. Sajnos, a szigorú szabályozások miatt a medencék környékén csak a kijelölt határokon belül lehet mozogni, így igazán szemléletes képet is nehéz készíteni a monumentális sóhegyről.
Közvetlenül a Pamukkale közelében húzták fel egykor Hierapolisz városát; a feltörő gyógyvizet már az i. e. 19. században is messze földről látogatták, a város pedig az 1500-as években bekövetkezett földrengésig a történelem egy fordulatos színtere volt. A kegyetlenül tűző nappal dacolva fehér kendőbe csomagoltam a fényképezőt, hogy a tekintélyes romokat körbejárva néhány képet készíthessek.
A vízhez visszatérve megjegyzem, nem csak a mészkőhegy oldalában, a fürdő épületében is megmártózhatnak azok, akik fiatalodásuk reményében hajlandóak a belépőjegy árát kipengetni - a legenda szerint ugyanis Kleopátra medencéje húzódik a buja növényzet közt. Én megelégedtem a kútból nyert vízzel, és bár jelentős változást nem tapasztaltam azóta, a sóhegy és a grandiózus romok látványa önmagában kárpótolt a hőségért és hosszú útért.
