Hogy miért éppen Tolo? A Grand Tours görögországi úti céljainak zavarbaejtő választékát böngészve joggal merül fel a kérdés: mire alapozzuk döntésünket, ha a tenger és természet szelíd uralma, a görög kulinária remekei, az élet lassú folyása, mely mintha a hétköznapokat is egy csendesebb mederbe terelné, egyaránt jelenlévőnek tűnnek az ország minden szegletében? A Tolón töltött egy hétről szóló beszámolóm során erre a kérdésre igyekszem – visszajáró nyaralók és első görög vakációjukat tervezők számára egyaránt – kielégítő válasszal szolgálni. 

Halászfalu – mint megannyi más apró, tengerparti települést, Tolót a turizmus rajzolta fel a Görögország idegenforgalmi térképére, így aztán nem meglepő, hogy ma már nem a kikötő és halászkunyhók látképe dominálja a partvonalat, hanem a takarosan sorakozó hotelek, éttermek és bárok lánca. Mégis, ha ellenállunk a csábító illatokat árasztó vendéglátóhelyek kísértésének (bár ember legyen a talpán, aki!), a főutcán tett sétánk a falu túlsó végébe vezet bennünket, ahol kóstolót kaphatunk a görög halászkikötők időtlen hangulatából. 

Időtlenségről szólva: Tolo és vidékének 5000 éves múltját egy nyaralás keretei közt felgöngyölíteni talán kimerítő elfoglaltságnak tűnik, de nem hálátlan. A faluból mindössze fél órányi sétával megközelíthető, ma régészeti területként számon tartott Asini-ről például még Homérosz is szót ejtett Iliászában – ha nem is a remek kilátás vonatkozásában, de az ókor óta lakott település jelentőségét hangsúlyozva. Bár az én figyelmemet inkább a partokra és Tolóra nyíló, fantasztikusan széles látkép kötötte le, információs táblák sokasága áll azok rendelkezésére, akik nemcsak fotóik számát, de tudásukat is gyarapítanák nyaralásuk helyszínéről. 

Ha kirándulásunkat tervezzük, ne engedjük megtéveszteni magunkat a névazonosság által: Tolo északkeleti szomszédja, Asini nagyon is életteli falucska, a fölötte magasodó “cukorsüveg” hegy pedig már a Grand Tours-os autóbuszból szemet szúrhat azoknak, akik a napozással töltött órákat vagy görög lakomákat egy-egy, a környéken tett kirándulással ellensúlyoznák. A faluból felvezető ösvény hosszan kanyargó lépcsősorba torkollik, a szintkülönbségért azonban egy feledhetetlen panoráma kárpótol, a környező szőlőhegyeken, terjedelmes olajfa-ültetvényeken és a Tolót övező, ködös partokon vezetve körbe tekintetünket. 

Ha nem szolgáltam volna még elég  “szédítő” javaslattal az aktív nyaralók számára, egy utolsó magaslati tippet még engedjenek meg azok, aki a falura nyíló legszebb panorámát keresik: napnyugta környékén, a település északkeleti határában magasodó Szent Kyriaki templom mellett megtalálják.

Habár a kalóriavesztés veszélye még csúcshódításainkat követően sem áll fenn, nem hagyhatom említés nélkül a helyi gasztronómia felfedezésre váró elemeit: a “kötelező” gyros és souvlaki mellett bakancslistára kívánkozik a moussaka (hússal és padlizsánnal rétegezett, besamel-mártással gazdagított és sajttal aranyszínűre sütött egytál), a dolmades (a töltöttkáposzta mediterrán, szőlőlevelekbe burkolt testvére), vagy a pékségek pultjaiban számtalan formát öltő, leggyakrabban fetasajttal, vagy spenóttal, zöldségekkel, hússal töltött pitefélék a görögök kedvelt, finoman rétegelt filo tésztájából. 

Jó néhányat a görög konyha jóságai közül a Romvi étteremben nyílt alkalmam megkóstolni, ahová “hivatalos” vendégként jártam vissza tolói tartózkodásom során. Kötelezettség nélkül is kötelezőnek érzem megjegyezni: igényességük az ételek és vendégeik iránt messze meghaladta egy turista elvárásait – és ajánlásom nem lenne kevésbé őszinte akkor sem, ha csak egy lettem volna közülük.

Sajnálom, de egyben hárítom a felelősséget, hogy az ételek hamarabb eltűntek a tányérról, mintsem művészi kompozícióba foglalhattam volna őket – ezért csak álljon itt egy kép a kilátásról, mely enyhítette a várakozás izgalmát a pazarabbnál pazarabb fogások felbukkanása között.