Milyen, ha beborul a görög part felett az ég? Egy kis esőtől nem riadtunk vissza, kalózhajóra kapaszkodtunk, és irány az Égei-tenger! A különleges, mélykék és zöld színekben játszó víz, a párafelhőbe burkolózó Olymposz képe és vendégszerető legénységünk felejthetetlenné tették a tengeri kirándulást.

Reggel az ablakon kinézve szürke, egyhangú ég látványa fogad. Szokatlan, főleg, ha az ember már jól megszokta a vakítva szikrázó kéket, ám az újdonság varázsa ebben is ott rejlik, gyorsan megérdeklődöm hát, indul-e a mai napra tervezett program - szerencsére igen. Utolsó pillanatban még visszaszaladok egy könnyű pulóverért, ami - mint később kiderül - jó döntés volt. Rövid sétával eljutunk a város szélén fekvő kikötőig, mely a halászbárkákkal, kötélhalmokkal, és szürke éggel egészen autentikus képet mutat.

Az eső ekkor már szemerkél, de hadd süssem el a szakállas viccet: akkor kell kirándulni, amikor jól esik, ennek szellemében sorjázunk hát fel a kikötőben várakozó hajóra. Szép kivitelű példány, aranyozott fa, igazi kalóz “fíling”, még a halálfejes zászló sem marad el. Megismerjük kapitányunkat, Dimitris-t, bájos lengyel feleségét és Renato-t, a fiatal matrózt.

Alig rugaszkodunk el a parttól, élénk zeneszó harsan fel a fedélzeten; a nyár legmenőbb slágerei kerülnek elő a kapitány tarsolyából, melyeket hallva még az eső is jobbnak látja félrehúzódni. Bár a tengeri szél továbbra is vacogtató, a Renato által felszolgált édes vörösbor hamarosan melegséggel tölti el tagjainkat. A fiú nemsokára ismét felbukkan, gyümölccsel megrakott tányérokkal egyensúlyozva, majd - hogy kerek legyen a hangulat - raszta parókákkal, kendőkkel, kampós kesztyűkkel és egyéb, nélkülözhetetlen kalózeszközökkel kedveskednek a felajzott társaságnak. Emlékezetes képek készülnek.

Bár a tenger színe most közel sem türkiz, nagy tömegénél fogva hőmérséklete jóval lassabban változik, mint a levegőé, tehát fürdőzésre ilyenkor is tökéletesen alkalmas. Megállapodunk a nyílt vízen, majd az első bátor fejest ugrót a csapat nagy része követi. A bemelegítő perceket követően következik az attrakció: az úszóverseny. Nem kicsi a tét: a kapitány által a tengerbe dobott üres borosüveg megkaparintója elnyeri azt - színültig töltve.

Célpontunk a Gritsa faluhoz tartozó strand, ahol már az ebéd is készül számunkra. Partot érve a bátrabbak belevetik magukat a nyugtalanul hullámzó, most már határozott zöld színt mutató tengerbe, a többiek a napozóágyakon vagy a bár teraszán telepednek le. Önkényuralmat élvezünk - a nyaralók ma talán ki se jöttek a partra.

Ebédünk az alkalomhoz illően hagyományos görög menü: húsos tál a szuvlaki főszereplésével, a jól megszokott saláta és elmaradhatatlan tzatziki. Étkezés közben értesülünk a hírről, hogy vihar közeleg; hajónk nem kapta meg a kikötőből a vízreszállási engedélyt, így szárazföldi úton kell hazajutnunk. Mivel senkit sem vonz a méteres hullámok gondolata, könnyedén beletörődünk sorsunkba; mire az ebéddel végzünk, buszunk már készen áll, mi pedig egy kerek nap jóleső tudatával zsuppanunk az ülésekre: ilyet is láttunk.