Aki megfordul Katalóniában, sőt még azt is megteheti, hogy hosszabban időzzön e kellemes tájékon, nem szabad elmulasztania a híres-hírhedt spanyol festő, Salvador Dalí életútjának felderítését. Értem ez alatt: üljön buszra, s Púbolig meg se álljon.
Mi sem tettünk másképp azon az esős kora reggelen, amikor józanabb gondolkodású útitársaink a takarót följebb húzva fordultak át másik oldalukra. Egy órás buszút várt ránk: a Dalí nyomában címet viselő program első állomását Púbol képezte, és a Dalí és Gala szerelmi fészkeként ismert várkastély, melynek kőfalát, a ráfutott rózsabokrokkal együtt a makacs eső aznap csillogóra áztatta.
A valóban mesebeli látványt nyújtó, díszparkkal körülvett kastély valaha a művész egy ajándéka volt szíve hölgye számára, aki nem keveset tett Dalí festői karrierjének felíveléséért - ahogy mondják, menedzsere, szeretője, múzsája, felesége és szolgálója volt egy személyben az elvált asszony, aki Dalí életének talán legfontosabb szereplője volt.
A tekintélyes termeket nem csak a pompa iránti vágy hatja át, de a festő bizarr gondolatmenetei is nyomot hagytak - elég az emberi ujjakat mintázó sakk-készletre, vagy a nappali közepén ácsorgó üvegfedelű asztalra pillantani, melyen keresztül az istállóba, és Dalí kedvenc - halála után preparált formában kiállított - lovára látni rá.
Némileg megilletődve hagytuk hátra a kastély épületét, és a hozzá tartozó zegzugos, zöldellő kertet, majd utunkat Figueres városa felé vettük. Itt látta meg a napvilágot 1904-ben Dalí, és nyughelyét is itt, az általa alapított múzeum közelében választotta meg. A színházból átalakított épület előtt a kedvezőtlen időjárás ellenére is nagy tömeg toporgott - némi időbe beletelt, mire megkaptuk jegyeinket, és a szigorú ellenőrzést követően bebocsátást nyertünk a hatalmas terjedelmű és belmagasságú előtérbe, melyet padlótól a plafonig Dalí gigantikus festménye - és még számtalan kisebb alkotás - ural.
Dalí az 1960-as évek elején határozta el, hogy az 1850-ben felhúzott, ám a spanyol polgárháború idején rommá amortizált színházépületet múzeummá alakíttatja át, aminek eredményeképp végül maga az épület és a hozzá tartozó kert is teljes egészében egyedi, világszinten egyedülálló alkotássá vált. A három részből álló múzeumban legalább ezerötszáz mű, köztük festmények, rajzok, szobrok, fotók és ékszerek előtt gyökerezhet földbe az ember lába, már ha nem téved el a labirintust idéző folyosók és kisebb-nagyobb helyiségek szövevényében - vagy a műkedvelők tömegében. Sajnos zajosabb iskolás csoportok is előfordulnak köztük, de némi lelkierővel ezen a tényezőn felül lehet emelkedni.
Dalí személye és művészete kétségkívül megosztó - a szürrealitás nagyjaként ismert festő alkotásai könnyen zavarba ejthetik például a klasszicista művek kedvelőit, vagy bárkit, aki nehezen vonatkoztat el a ritkábban álomvilágba, gyakrabban rémképekbe hajló szimbolikától. Ez velem is előfordult már, amikor könyvben, prospektusban találkoztam egy-egy festményével, ám Figueres-ben bebizonyosodott: szemtől szemben állni a kiismerhetetlen alkotóval még a legprűdebb műkedvelőt is elismerésre készteti.
